Belegondoltatok már abba, hogy milyen nagy a nyüzsgés ilyenkor, ádventben? A lakásomhoz közeli sétálóutcában minden este óriási a tömeg, a belvárosban képtelenség parkolóhelyet találni. Mintha mindenki talpon lenne, hogy jaj, csak nehogy valamit elmulasszon… Közben pedig lehet, hogy épp a lényegről maradunk le: arról, aki halk és szelíd hangon, a szívünk mélyén akar megszólítani.
Az ádvent a legtöbb ember számára arról szól, hogy folyamatosan úton vagyunk. Ki azért, hogy az év végéig még szükséges tennivalókat intézze. Ki azért, hogy élvezze a karácsonyi vásár forgatagát, a kivilágított utcák hangulatát. Úton vagyunk, hogy találkozzunk a barátokkal egy pohár forralt borra. Úton vagyunk, hogy beszerezzük az ünnepi vacsora hozzávalóit. Úton vagyunk, hogy meglátogassuk a rokonokat. Úton vagyunk, hogy minél több és minél szebb élményt szerezzünk a gyerekeknek. És persze úton vagyunk azért is, hogy megkeressük és beszerezzük azokat az ajándékokat a családunk tagjai számára, amelyekkel legjobban kifejezhetjük a szeretetünket.
Az állandó rohangászás közben azonban pont arról feledkezünk meg, aki érkezik. Mert ádvent valójában arról szól, hogy az Isten úton van felénk.
Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! (Ézsaiás 40,3-4)
Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. (Ézsaiás 40,10)
Ez a kérés, vagy parancs lehetetlen feladatnak tűnik. Hiszen egy ilyen útépítés, ott, ahol korábban nem volt semmi, és ráadásul még szintkülönbségeket is ki kell egyenlíteni, iszonyú munka, amihez komoly anyagi háttérre és sok ember összehangolt erőfeszítésére van szükség, még a mai technikai eszközökkel is. Ehhez valami csoda kell. És a csoda már közeleg.
Maga Isten van úton felénk.
Nem vagyunk rá felkészülve. Pusztaság a lelkünk, életünk tele van egyenetlenségekkel és göröngyökkel, gödrökkel és kátyúkkal. Nem tudunk utat készíteni neki. Teljesen tehetetlenek vagyunk.
Isten oda érkezik, ahol vagyunk, ahol lelkileg érezzük magunkat: a pusztába. Nem a kitaposott ösvényeken, nem a járt utakon közeledik felénk. Utat tör ott, ahol nincsen út, egyenessé teszi azt, ami egyenetlen, és a göröngyöset simává. A lehető legváratlanabb módon, a lehető legszokatlanabb úton jön el: gyenge, kiszolgáltatott csecsemőként lép be a világunkba.
Ez az igazi csoda. Ez az ádvent örömhíre.
Ezt kell ma felismernünk és felfedeznünk: hogy az ádventi hajsza közepette, a sötét és magányos pillanatokban, a kudarcok és csalódások fájdalmában, az ismeretlen és ijesztő helyzeteken keresztül Isten készíti magának bennünk az utat. Mert Ő minden időben úton van felénk – hogy lelkünkben megszülessen.
Ti hogyan készültök a fogadására?
Az írás elsőként a hidden-heart.blog.hu oldalon jelent meg. Részben vagy egészben idézhető vagy felhasználható a szerző engedélyével, illetve a forrás megjelölésével.
Az illusztráció forrása: GoodWallpapers
